shapeimage_6



Philippe Ribière
1977 március 12-én született

Születési idő: március 12, 1977
Képzés: BAC számviteli, szakképzés Certificate in Management
2002-óta a Petzl csapat tagja

“Nap nap után szerettem volna megszabadulni a hátrányomtól. Csoda történt, ugyanis bámulatos eredményeket értem el a gyógyulás terén, hála a sziklamászásnak. Én Rubinstein Täby szindrómával születtem, de azóta a diagnózis némiképp megváltozott, mert ez állítólag valami más, az eredeti betegségnek egy mutációja, amit ma még csak vizsgálnak. Miután egy sor műtéten túlestem már, az én örökbefogadó szüleim arra bíztattak, hogy sportoljak, hogy az segítsen nekem az önmegvalósításban. Egy családi nyaralás során, (St. Gervais) fedeztem fel a mászás örömeit. Eleinte nagyon aggódtam a ereszkedéskor, mert nem tudtam, van-e elég erőm, hogy tartsam a kötelet. Az oktatóm hozzám erősített egy biztonsági kötelet és én indított magam a semmibe. Emlékszem, féltem ugyan, de boldog és büszkevoltam, hogy én is ugyanazt meg tudom csinálni, mint az testvéreim. Elértem a földet, lábam remegett de a szívem élvezte versenyzést.”

Példaként állhat sokunk ellőtt, miként kell legyőznünk a nehézségeinket, vagy akár önmagunkat...